Egy személyes beszámoló a CHI FUTÁS című könyv forradalmi módszereiről

"Évek óta készülök arra, hogy a napjaim rendszeres részévé tegyem a futást, vagy legalábbis a kocogást. Főleg irodai munkát végzek, nagyrészt a számítógép mellett ülve, vagy egyhelyben talpon állva, viszont pontosan tudom, hogy 38 évesen az egészségem megőrzéséhez hozzátartozik a mozgásban gazdag életmód....


...

Nagyjából egy éve próbálkoztam azzal, hogy legalább egy rövidebb távot, egy "lakótelep-kört" lefussak esténként, a munka végeztével, de legnagyobb erőfeszítéseim ellenére sem sikerült egyhuzamaban a 200-300 méteres távot túllépnem (bár ezt alig lehet elhinni, de ezzel mégsem vagyok egyedül). Az erőnlétem padlón volt, vagyis kb. 200 métert, kb. egy percet voltam képes folyamatosan futni, mielőtt a kifulladástól végképp feladtam a szándékomat, nap mint nap. Egymás után ötször egy percre már végképp nem voltam képes, és valahogy sejtettem, hogy ez nem csupán a túlsúlyommal függ össze.

 

Mikor megjelent a Chi-futás című könyv, már ott tartottam, hogy a futás nem az a mozgásforma, amit számomra kitaláltak. Ennek elenére megvettem a könyvet és azonnal elolvastam, majd napokon belül gyakorolni kezdtem a benne foglalt alapelveket. Az első napon kipróbáltam a "technikákat" és a mozgásformákat, amelyekből egy szabályos Chi-futást össze kellene raknom. A második napon elkezdtem egy próba-kört, amikor arra figyeltem, hogy minden alapelvet egyszerre megvalósítsak. A harmadik napon nyugodt tempóban lefutottam megállás nélkül kicsivel több mint 4 km-t, úgy, hogy még csak ki sem fáradtam igazán. A 200 méterből az alapelvek gyakorlásával annak 20-szorosát tudtam lefutni, három nap elteltével!

 

A következő napokon minden nap megismételtem ezt a 4 km-es kört, és egy hét után már késztetésem sem volt arra, hogy a táv során esetleg megálljak pihenni. Közel két hét elteltével, mikor a 4 km végére értem, úgy gondoltam, hogy úgysincs hova sietnem, nem állok meg, hanem futok még egy kicsit, amig kedvem tartja. Ugyanazt a kört megtettem mégegyszer, vagyis elértem a 8 km-es távot, egyvégtére lefutva, megállás nélkül.

 

Hatalmas élmény ez a számomra; nagyszerű dolog tudni, hogy bármikor ha kedvem tartja, kilépek a kapun és futok fél órát egyzerűen azért, mert élvezem, és mert szó szerint feltölt energiával. És ez így igaz: nem kifáraszt, hanem lelkileg és fizikailag feltölt, érezhetően! Szívem szerint minden embernek továbbadnám a tapasztalatomat, aki valaha is azt érezte, hogy fizikailag tehetetlen, és hogy egy saroknyi távot sem tud már lefutni egyhuzamban ebben az életben. Mert eszerint van megoldás, csak meg rá kell találni és el kell kezdeni."

 

(Erszény Krisztián)

Bejelentkezés
(vásárláshoz, hozzászóláshoz)
Kedves Látogatónk!
Regisztrációval kapcsolatos esetleges kérdéseit
kérjük, küldje el a rendeles@lunarimpex.hu e-mail címre!


Ha elfelejtette jelszavát, kattintson ide! Adja meg e-mail címét!
Bolti gyorskereső
Keresés
Feliratkozás a Heti Holdas Hírlevélre
This will be shown to users with no Flash or Javascript.

Qigong - Az örök fiatalság forrása

Yang Jwing-Ming Dr.

Qigong - Az örök fiatalság forrása

Válogatott Qigong-gyakorlatok haladóknak

3870 Ft.

Feng Shui és kert

Lim Jes T. Y. Dr.

Feng Shui és kert

A taoizmus és a zen a kertművelésben

3580 Ft.

Facebook

Lunarimpex Kiadó - Lunarium Webshop on Facebook
A bankártyás fizetés szolgáltatója a CIB Bank