Koichi Tohei Sensei


Tohei Koicsi (Tohei Koichi, nyugaton Koichi Tohei) (藤平光一) 10. Dan fokozatú aikidó-mester, Uesiba Morihei legjobbnak tartott tanítványa, a későbbi Ki No Kenkyukai (Nemzetközi Ki Szövetség) megalapítója és vezetője, azaz dósuja (Doshu – „Az Út Tartója”).

 


Koichi Tohei Sensei 1920-ban született egy japán arisztokrata család fiaként, Tokiótól északra, a Tochigi prefektúrában. Beteges gyermek lévén, hogy eléggé megerősödjön, édesapja már gyermekkorában bevezette őt a judo és a zen alapjaiba . Később Ichikukai-ban Dr. Nakamura Tempu irányítása alatt misogi képzésen vett részt. 1939-ben találkozott Morihei Ueshiba O-sensei-jel, és némi csodálattal vette tudomásul, hogy Judobeli jártassága dacára nem bírt a nála sokkal idősebb emberrel, így, miután megismerkedett az Aikdo hatékonyságával, hamarosan komoly tanulmányokba kezdett.

Rövid gyakorlás után tényleges katonai szolgálatra hívták be, s évekig Kínában teljesített szolgálatot. Ezalatt tudatosult benne a nyugodt elme valamint a tudat és a test egyesítése, amely jelentős szerepet játszott későbbi gyakorlataiban. A háborúban mint "szerencsés tiszt" szerzett hírnevet, aki egyetlen emberét sem vesztette el, még a legádázabb küzdelemben sem. A háború után visszatért uchi-deshi-nek O-sensei-hez, majd az Aikido világának egyik legerősebb és legbefolyásosabb alakjává vált. O-sensei 1953-ban Hawaii-ba küldte, hogy az Egyesült Államokban megkezdje az Aikido oktatását. Az elkövetkező, csaknem egy évtizedben, Tohei Sensei többször járt az USA-ban, ahol több, manapság híres és elismert amerikai Aikido oktatót képzett ki. Ez idő alatt az Aikidója is jelentősen megváltozott, mivel a magas amerikaiakkal minden szempontból másképp kellett bánnia, mint a kis testalkatú japán tanítványokkal.

Tohei-sensei hamarosan elérte az Aikido Hombu irányzatának főinstruktori címét. Ő volt az egyetlen, akinek O-sensei hivatalos oklevéllel a 10. dant adományozta. O-sensei halála után, fia, Kisshomaru Ueshiba-sensei lett a második Aikido Doshu, Tohei-sensei pedig főinstruktor maradt. A következő néhány évben feszültségek alakultak ki a vezető Aikido-oktatók között. Tohei-sensei-nek határozott elképzelései voltak az Aikido tanításának legjobb módszereiről, amelyek nagyrészt a Dr. Nakamura Tempu által oktatott Test-Tudat egyesítés elvein alapultak. Javasolta ennek a Ki-rendszernek a bevezetését az Aikikai-on belül, de a konzervatívabb vezető oktatók határozottan ellenezték ezt. 1971-ben, még mindig az Aikikai főinstruktoraként, Tohei-sensei megalapította a Ki no Kenkyukai-t, hogy a Ki-t valamint a test és tudat egyesítésének módszerét tanítsa az Aikido keretein kívül. Miután pedig a szakadék közte és az Aikikai többi vezetője között túlságosan kiszélesedett, Tohei-sensei lemondott, s 1974-ben megalapította a Shin-shin Toitsu Aikido-t, amelyben a Ki elvekkel összhangban oktatja az Aikido-t. Több könyvet írt a Ki- gyakorlati alkalmazásáról, amelyek közül 1996-ban hazánkban is megjelent: "A ki a mindennapi életben" című gyakorlati kézikönyv.

Bejelentkezés
(vásárláshoz, hozzászóláshoz)
Kedves Látogatónk!
Regisztrációval kapcsolatos esetleges kérdéseit
kérjük, küldje el a rendeles@lunarimpex.hu e-mail címre!


Ha elfelejtette jelszavát, kattintson ide! Adja meg e-mail címét!
Bolti gyorskereső
Keresés
Feliratkozás a Heti Holdas Hírlevélre
This will be shown to users with no Flash or Javascript.

A Nyolc Halhatatlan plakát

Chia, Mantak

A Nyolc Halhatatlan plakát

Ba Xian

1870 Ft.

Belső alkímia plakát

Chia, Mantak

Belső alkímia plakát

Neijing Tu, az emberi test „belső látképe”

1870 Ft.

Függő Keletkezés

Pap László Miklós

Függő Keletkezés

Az okság buddhista tanítása

3300 Ft.

Facebook

Lunarimpex Kiadó - Lunarium Webshop on Facebook
A bankártyás fizetés szolgáltatója a CIB Bank